top of page

KISMAMA CSOPORT

Kismama-baba-lélek csoport


(0-3 éves korú kisgyermekes anyáknak)

Számos kismama szolgáltatás létezik, figyelünk a testünkre, a terhességre és a háborítatlan szülésre, a baba körüli teendőkre, praktikákra és taktikákra a gyerekneveléssel kapcsolatban.

Közben mindig azt halljuk, az anyaság szent dolog, még ha kötelesség is. A nagy társadalmi elvárásnak megfelelő boldogságban sosem beszélünk arról a sok kétségről és kérdésről, szorongásról és furcsa gondolatokról, amelyeket az anya él át a gyermek megszületését követően. Nem vetünk számot eléggé azzal, ahogy a lelkünk átrendeződik, hiszen a szülést követően egy teljesen új élet kezdődik. Az anya furcsa, ismeretlen világba csöppen, amit ki vérmérsékletéhez mérten kezel. Meg kell tanulnunk az új helyzetet. Szembe kell néznünk az újonnan jelentkező pozitív és negatív érzelmeinkkel.

 

A csoport ebben segít; rájövünk, hogy minden kismama ugyanúgy érez, hogy mik azok az ismétlődő gondolatok, helyzetek, amelyeket megismerve rájövünk arra, hogy nem vagyunk egyedül, és ehhez is hozzá fogunk szokni zökkenőmentesen. Ez a csoport rendkívül hasznos azoknak a most először szülő kismamáknak is, akik úgy érezték, felkészültek az anyaságra, majd meglepődve látták, hogy az a valóságban mennyire más.

Összekötve a régi és új elképzeléseket, tapasztalatokat és elvárásokat egy teljesebb, a realitáshoz jobban kötődő anyaszerep alakulhat ki, megvédve anyát és gyermekét sok félreértéstől. A mostani „befektetés” sokszorosan fog megtérülni: egy kiegyensúlyozottabb anya fogja gondozni gyermekét egy kiegyensúlyozottabb anya-gyerek kapcsolatban, és emiatt egy kiegyensúlyozottabb gyerek fog növekedni, a megelőzés itt érvényesülhet a leghatékonyabban.

A csoport létszáma: 8-12 fő

A csoport időtartama: 15 alkalom, hetente majd kéthetente 2 óra.

A csoport ára: 2000 Ft/60 perc, 4000 Ft/alkalom.

Tervezett indulás: folyamatosan

Jelentkezni lehet az info@valtozasrendelo.hu mailcímen.

pszichológia, pszichológus, Ritter Andrea, Változás Rendelő, Budapest, kismama, baba, lélek, csoport, anyukák, anyák, szülő, kisbaba, bébi, gyereknevelés, szülés, terhesség, szorongás, gond, érzelmek, anyaszerep, anya-gyerek, kapcsolat, viszony, pocaklakó
bottom of page